A Fiatal Családosok Klubja eddig főként az anyukákra koncentrált, ám az Egyesület az édesapákat is szeretné köszönteni Apák napja alkalmából. Nélkülük nehezen működik a család, így fontosnak érezzük, hogy megháláljuk az egész éves segítségüket, támogatásukat, ezért egy gokartozással egybekötött rendezvényt szervezünk számukra. Az esemény kapcsán egy kisfilmet is bemutatunk a résztvevő családfőknek, akik egy kötetlen, bőségtálakkal terített ebéden kapcsolódhatnak ki.
Az eseményre sok szeretettel várjuk az ünnepelni vágyó apukákat családjukkal 2017. június 18-án a III. kerületi Atrium EuroCenterbe, ahol igazi kikapcsolódásban vehetnek részt a családfők. A gokartozással egybekötött eseményre ismert személyek is érkeznek vendégként. Sohonyai Attila a legolvasottabb kortárs magyar költő,Tabáni István, énekes és Tordai István, a Sportverda műsorvezetője is a volán mögé ül majd, hogy megmutassa, mire képes a pályán! Harsányi Levente, műsorvezető, rádiós pedig tüzeli a gokart pálya melletti szurkolókat, indítja, és leinti a futamokat. Levente egész nap, a tőle megszokott pergő szavaival garantálja a hangulatot.
A részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött (a limitált számú pályakör miatt), melyet a https://goo.gl/forms/XXl5vGaCL62yyTPq1
vagy a [email protected] címen kérünk megtenni.
Bővebb információ: Szabados Emese +36 20 379 6350